NAZCA Mérnökiroda

A NAZCA Mérnöki és Szolgáltató Iroda Kft. 1996-ban került bejegyzésre, teljesen hazai magántulajdonú vállalkozásként.

Alapítók célul tűzték ki a hazai statikus, mérnöki piacon való önálló szereplőként való megjelenést és a mérnöki munkát támogató és segítő informatikai megoldások alkalmazását, támogatását és fejlesztését.

Mérnöki munkánk során lényeges kérdés a megelégedettség. Mármint az, hogy megbízóink, és a felhasználók, tágabb körben a társadalom elégedett legyen a mérnök teljesítményével. Azonban ennek csak egyik, bár kétségtelenül lényeges eleme a gazdaságosság és a rentabilitás. Emellett folyamatosan szükséges szakmai tudásunk fejlesztése, megőrzése, hogy a jövőben ránk váró feladatokat is az eddigi elismeréssel, megelégedéssel tudjuk majd ellátni.

A mérnöki munkát megkönnyítő informatikai megoldások megismerését és elsajátítását a cégalapítók már igen korán, egyetemi éveik alatt elkezdték.  Úttörő munkát végeztek a BME építőmérnöki karán az akkor elérhető szoftverek bevezetésében, mind az informatikai oktatásban, mind az évközi feladatok alkalmazásában. Elsőként alkalmazták az AutoCAD, Allplan, MathCad stb. szoftvereket egyetemi feladataik kidolgozásához.

Cégtulajdonos alapítók

Lengyel Tamás

Ügyvezető, mérnök üzletági igazgató

1969-ben született okleveles építőmérnök, 1994-ben végzett BME Építőmérnöki Karának Szerkezetépítő-mérnöki szakán.

A NAZCA Kft alapítója 1996-ban, ügyvezetője és mérnöki üzletág igazgatója.

  • 1994-1995 Pintér és Társa Kft., statikus tervező, CAD szerkesztő
  • 1995-1997 CAEC Kft., statikus tervező, CAD szerkesztő
  • 1996-1999 Építészeti konstrukciós Iroda Kft., vezető tervező
  • 2000-től Nazca Kft., Építőmérnöki tevékenység felelős vezető, vezető mérnök, EC szakmérnök

Schneider Balázs

Informatikai igazgató

1970-ben született okleveles építőmérnök, 1994-ben végzett a BME Építömérnöki Karának Szerkezetépítő-mérnöki szakán.
Az Építéstudományi Egyesület diplomamunkáját Építész II. díjjal jutalmazta. Magyarországon elsőként használt teljes egészében Nemetschek Allplan programot diplomamunkájának elkészítéséhez, amelyért külön diplomadíjat kapott az akkori Nemetschek AG magyarországi képviseletétől.

A NAZCA Kft alapítója 1996-ban, ügyvezetője és informatikai igazgatója.

  • 1990-1994 BME Építőmérnöki Karának Informatikai laboratóriumában demonstrátor
  • 1991-1993 Autodesk Magyarország, külső szakértő és honosítási tanácsadó
  • 1993-1994 Építészeti Konstrukciós Iroda Kft., külső hardver, szoftver és CAD tanácsadója
  • 1994-1996 Építészeti Konstrukciós Iroda Kft., statikus tervező, CAD szakértő, honosítási tanácsadó
  • 1997-1999 Építészeti konstrukciós Iroda Kft., vezető CAD tanácsadó és szakértő, Nemetschek termékek honosításért felelős vezető
  • 2000-től Nazca Kft., Allplan honosításáért felelős vezető, különleges
    építmények és mérnöki szerkezetek CAD tanácsadója és szakértője, szerkezettervező, informatikai vezető